TÁMASZ Program

Példaértékű programot szeretnénk elindítani a 2018-as évben. Minden Betegszervezet számára hasznos segítség lehet.

 

Először is tisztázzuk, hogy mi a Betegszervezet egyik célja. Célja, hogy javítsa a kommunikációt a beteg, és az orvos között. Mai rohanó világban nincs idő szinte semmire. Kevesebb orvos, több beteg. Az idő ráfordítása a diagnózis felállításához, illetve a beteg meghallgatására kevés, nem elég.

 

A jól működő kommunikáció fél siker a gyógyulásban.

 

TÁMASZ program célja:

  • felhívjuk a betegszervezet működésére az orvosok figyelmét, illetve lehetőséget kapnak, hogy megismerkedjenek a betegekkel, érintettekkel, és közelebb hozzuk egymáshoz a résztvevőket.

 

  • az érintettek is megismerjék a szakorvosokat a klinikán

 

2018-tól szeretnénk meghívni a klubtalálkozóinkra egy-egy bőrgyógyász szakorvost a klinikáról, aki röviden bemutatkozna. Szeretnénk személyesebbé tenni a találkozókat, ezért arra is kíváncsiak lennénk, hogy miért lett orvos. Szeretnénk, ha elmondaná, hogy mit lát a betegek hozzáállásában, illetve min lehet javítani. Ezután szeretném, ha betegek, érintettek is tudnának közvetlenül kérdéseket feltenni az orvosnak. 

Ez egy szép, lassú folyamat, de így betöltheti a betegszervezet célját.